Ketyeg az órában a szó

Mikor már költő lenni nem
És látják, hogy se föl, se le
Ketyeg az órában a szó
Mikor lejjebb már nem lehet
Szöszög a szélén, mint a pók
Hogy belehalt, az hova visz?
Lehet, hogy mégis a tanúk?
Akkor is csak egy pillanat
Elég annyi, hogy féljenek
A legtöbb csak mintát akar
A képzelet, hogy benne van
Ki zárja el a tejutat?
Mert nem meri bevallani
Tehát megérzik a kutyák
Úgy kezdődik, hogy visszaüt
Mintha nem is a ketrecet
A vadász nehéz, nem a nyúl
Ezt a mindenki sejti, hogy
A kis bajt megeszi a nagy
Mint lánctalp alatt az ima
Mint aki rókát szelidít
Addig ugrál a sok bolond

Semmi baj, uram, semmi, csak

Semmi baj, uram, semmi, csak
Milyen könnyű, hogy vétkezem
Még mindenki maga felejt
Ablakon, ajtón lógna ki
Uram, ön nagyon messziről
Ahogy esik bele a köd
S hallani, hogy mi lenne, ha
S mint aki törököt fogott
Vannak, persze, a madarak
Már bizonyos, hogy ki az úr
Mennyi ember Delphoiban
Most, hogy kapott annyi időt
A jaj, hogy egy meg egy az egy
Mintha egyszerre két madár
S orrán-száján ömlik a rost
S ha csak a fülek látszanak
Amikor folyton leesik
Mintha az esze kereke
Hát várnak majd addig, uram
(Mészöly Miklósnak)
I.
II.
III.
Mintha lehajolt volna csak

Mint a tölcsérben a golyó

Mint mikor titkon valaki
Még mindig, amit mondanék
Mint a csillagos ég, ha ki
Ha benned van már az egész
Most kellene hozzá erő
S mindent ezen a csöpp helyen
(A hetvenöt éves Csorba Győzőnek)
I.
II.
III.
IV.
Mintha a szelet a kalap
Mint a tölcsérben a golyó
Nem fogja, csak viszi a szél
Mért képzelem, hogy rajtam áll?
Csak aki nagyon hallana
Mint a közös lovon a seb
Mint a végtelenben a fék
Mintha a levegő velem
Mint a semmin a heveder
Azt mondják, hogy valami nő
És semmit sem akar, csak át
Jelen vagyok, hát ne keress
Mikor a tenger süllyed el