S orrán-száján ömlik a rost Őrült malomkövek, ha most. Két önmagam között, ha én. Ha eldobom a papirost. Ha csak úgy a másik felén. Ha a malom mint őrlemény. És ugyanaz marad a koszt. Jaj istenem, jaj mennyi fény. De ostoba, aki kifoszt. De irigylem a sok okost. A szeget mindig a fején. Egyik kever, a másik oszt. És egyre több lesz a szegény. Beleöntik a tetején. S orrán-száján ömlik a rost.