Dől a távcsőből a remény Ott, ahol elhajlik a fény, csillagok feküsznek hanyatt, ott van a hiányzó anyag a lyukas semmi közepén. Dől a távcsőből a remény, hogy akkor, hogy lám, hogy nocsak, hogy tizenkettő egy tucat, és idő csak, meg lelemény. Nézem az eget, mintha én, én fognám a sugarakat, s hogy össze van, s hogy az a nap, hogy melyik ág akad belém. Hogy minden a másik felén, csak innen viszi a huzat.