Mintha a nyakamban a kő Mintha a nyakamban a kő, és hiába kepesztetek, és csak, hogy egyre több vizet, és hogy a mindenség tüdő, és semmi, hogy tér és idő, s hogy honnan jön és hova megy, s hogy valahol a többiek, és iszap van és levegő, mintha mikor fejemre nő, s hogy szétrepesztem az eget, és ami voltam és leszek, most hirtelen minden erő, mintha mikor átélhető, s nyilvánvaló, hogy elveszett