A JÓSLAT KAMPÓJÁN Illyés Gyulának A jóslat kampóján szavak és lélek, akár egy darab combhús, amely addig marad, míg el nem hordják mind dagadt szatyrokban, könyv meg sör alatt, apránként, mint a madarak a harctéri halottakat, egy vagy kétszáz év elszalad, s nem jut belőle jó falat annak, ki a szelíd vadat kedveli otthon, abból ad gyerekének, hogy izmosabb legyen még magabiztosabb, aki úgy vesz el, mintha kap, és nem sír, és nem válogat, mert tudja, hogy itt ő a pap és ő a hívek, holmi vad népekhez nem épít hidat, rombolni jöttek, halni csak. A jóslat kampóján igék és lélek, egy maroknyi nép hordja az óceán vizét tenyérben, haza, ezer év hosszú pallóján, hol kötél- táncosokat nyelt el a mély, fizetett mindig, mindenért, és ráadásul annyi szép színt, friss vért, hitet, jó erényt adott a méltó életért, hogy lett, akár a többi nép, feketék közt nem feketébb, jóslat kampóján is fehér, s az egy vagy két évszázadért vacoghat vele mind, ki él, ha fölfogja, hogy szakadék szélén ki áll, miféle vég szédít és kit, mekkora rész akar azért is, élni még