A léc fölött Az érzés, hogy a léc fölött, hogy ott volt, s hogy megintcsak utólag tudta meg, s hogy mégis micsoda erő lefelé is, s milyen az, hogy amikor megijedt, már késő, s hogy a félelem, mint a villanófény, az öröm meg, íme, majdnem odáig nyújtózkodik, ahol megszűnik, ami odaér, s az ember úgy éli át, hogy emlékezik, ahogy a tükrözött fény még beesik a szakadékba, s meleg áramlásban fölfelé száll az ejtőernyő, ahogy a tudatalatti is belesajog, mikor megáll az ész.