Platón benéz az ablakon A visszavert fény évszaka, Platón benéz az ablakon, kezében ásó és kapa, csodálkozik, hogy itt lakom. Mondanám, hogy rögtön megyek, lehetnék még jó asztalos, de megbénít a döbbenet, silány tükörré foncsoroz. Mondanám, hogy nem én vagyok, bűnössé tett a félelem, hátam mögött a lét dadog, előttem a történelem. Mondanám, hogy nincsen remény, hogy maholnap ötven leszek, s ami árnyékból költemény, a valóságban egyszeregy. Mondanám, hogy akkor mi van, miért jobb, aki boldogabb, s ha a varázs anyagtalan, mire emlékszik az anyag? Mondanám, hogy egyébiránt, hogy vártam már, hogy jónapot, de minden sorvég rímbe ránt, csak hazudnék, csak hallgatok. |