Ahány irány annyi haza Ég a kőbánya katlana kemény és üres a világ aki amit fordítana mind magához méri magát ragyognak a galaktikák mint a táguló korona szalad a nép amerre lát ahány irány annyi haza de sehol emlék hogy hova csak a csákány meg a lapát az anyag édes mosolya a fényes égi pocsolyák s az indulat hogy odavág s hogy nem fájt ennyire soha