SAVÁSZANA Most eleresztem magamat. Ernyedj el, kéz! Ernyedj el, test! Ernyedj el, gondolat! Úgy! Belül csend van és sötét. Valahol a tarkóm alatt eszmélni kezd egy régi rét. Lejjebb, a lábaim körül öreg parasztok szántanak. Nagyon messze, nesztelenül. Felül, felettem kék az ég. Nem látom, de átengedi a Mindenség lélegzetét. Közöttem ménes porzik át, zene szól alig hallhatón. És összeérnek fenn a fák. |