X Hogy milyen ember X.? - tette fel a szónoki kérdést az amőba, és gyengéden hozzáért a maszathoz -, látod, ez az, amit csak én tudhatok. Én, aki évek óta szemtanúja vagyok piszkos üzelmeinek. Aljas gazember! Megjátssza az emberbarátot, de titokban moszatevő. A moszat tágra nyitotta a szemét, s beleszívott a cigarettájába. A szavak mellbe vágták. Kíváncsian várta a folytatást, hisz a véletlenen múlott, hogy nem X. ül vele szemben. Észre sem vette, hogy az amőba állábaival lassan körbefonta a derekát. - X. a legálnokabb ember a világon - folytatta az amőba. - Beférkőzik a bizalmadba, s az első adandó alkalommal elárul. Áldozatok testén át vezet az útja. Vér és könny tapad kezéhez . . . Nekem elhiheted. Tudod, hogy szeretlek. Hogy csak te kellesz nekem. Te, a hitvány kis moszat. Pedig . . . A moszat az utolsó szavakat már nem hallotta. Eltűnt az állábakból formált gyomorban. - Megvárhattam volna, amíg elszívja a cigarettáját - sziszegte az amőba, miközben égő gyomrára szorította a kezét.