VÁLTOZATOK A NYUGALOMRA 1. Diófa és kutya Íme az örök nyugalom: kitárt karú, öreg diófa, zöld levél-petrencét ölel, és áll az ablakom előtt. Mintha a pasztell esti égre festette volna valaki, még Hérakleitosz idejében, hagyatékul és mementóként. Nevetem hát a berezelt kutyát, ki a bokor mögül neki-neki ütögeti hangja ideges kalapácsát. 2. Feszítővas Nyugalom, bőgő tehenek fehér karámja, odúban alvó nagy bagoly, szélcsend keresztjére feszült vérző végtagú őszi erdő, izzó dűlőúti por, romok holt lelke, felhőkarcolók messziről látszó éjszakája, tengerek tükör-szeszélye, űzöttek álma, égzengés utáni süketség, torokba szorított kiáltás, őrültek nyugalma . . . feszítsd a méla teheneknek, csengesd az álmodó bagolynak, suhogd az erdő gyér hajába, pörgesd a porba, éjszakába, akaszd a tengerek vizébe, menekülők lázas szemébe, csattantsd az égzengés után, nyilalld az elszorult torokba, hogy nem is létezel, csalóka idegzetünk teremtett téged, útjaink fölé reménységnek, lelkünkben élő délibábnak, két mozdulat vélt határának, tetteink feszítővasának, örök oknak a küzdelemre.