TE, NAP, guruló arany-gombolyag, sose fogy el a sugarad? Tekerődzik vak bolygóidra, macskaszem-fényű csillag húzza, s te ontod, mintha millió rokka, fonógép fonná szüntelen. Tudom, nem kelsz te fel sosem, mert le sem nyugszol, örökmozgó. Begurulsz reggel keleten, kigurulsz este nyugaton, nem kísér végig utadon, csupán egy tábla napraforgó. Mégis naponta kihalászod sötét öbléből a világot, s húzod, magaddal nem törődve, megszállottan, mindig előre. Hadd legyél te is példaképem örökös tevékenységben, másokért vállalt szolgálatban, te magabiztosan szerény, te mindenütt jelenvaló, nagyapám az örök anyagban.