ÉJJELI FÁK Hársfák csillognak csupaszon, mint nők a vízparti napon. Az utca halszemű folyó, pupillájába bújt a szó. Csak a tükrözött fény csobog álmot torpantó házsorok sűrű bozótján, míg a fák megidézik a nyári bált: sugárzenére pattogó kánkán, Afrikából való kitárulkozás furcsa-szép folyóparti bűvöletét, mikor bokrok és nád közén égő-pucéran, mint a fény, lányok nézték a víz szemét, bizalmuk tükrös kedvesét. Csak a megduzzadt őszi hold billenti színre a valót: reggelre dér lesz, kopogó padlóba bújik a folyó, s fagyonköszörült penge vág az ábrándozó parti fák vacogásába, mi fehér szakállként le a földig ér.