EGYMÁS ÖRÖMÉRE Mi közöm a tizenöt éve eleresztett luftballon-arcok rajzaihoz, levegőjéhez? Tiszta vagyok, mint a tavaszi ég, az emlékek géppuskatüze bevérez. Nem voltam rosszabb nálatok, ha kő repült, azt mondtam: madár, tavasszal azt : kezdődik a fák felvonulása. Nem vagyok különb nálatok: fiamnak szólítom a jövőt, pénzt gyűjtök főbérleti lakásra. De idegeim börtönudvara emlékezik az ifjúságra: falon behajló zöld faág, világvevő antenna volt, alkalom a megaláztatásra. A bor dagálya hiába emel, azt az ágat nem érem el, nem is akarom. Fejetek fölött mesefák, ahány talaj, annyi világ, kis- és nagyhatalom. Szétpukkadt műanyag-fejek szárán nőtt férfi-fejek, idegen világok képviselői ülünk e fordított értekezleten. Egymás örömére kellene emlékeznünk, de a magaméra sem tudok.