UGYANAZ Nem lettél okosabb attól hogy annak hittek, a nagy árverés nem neked szólt, eladhatatlan sebeiknek, a félelem tüzijátéka mögött idétlen patronok, begyulladt önbizalmak füstölögnek. Nem lett egyszerűbb semmi sem, a pókhálót vastüskék tartják, minden karcolás közelebb, minden bokorban Magyarország, nyertél? vesztettél? akik a műsort végig ülik, két sóhaj között kiszámítják. Tiszta szárnyak a hó alatt, megnyúlt fák és megnyúlt idő, a város eltávolodott, varjú, fekete keszkenő leng kétes érdemrendeken - jancsiszegeken, perceken szikrákat lép a kő. Összecsuklottak a csodák, és elkezdődik ugyanaz, el a láncravert kilométerek szemenkénti megkisértése, A-tól Z-ig a körmenet, nyárfa csúcsán a pontos idő, ugyanott áll a nap. Kél a zöld beszéd reggele, a hegyoldalak erdőt szólnak, erdő az erdő, zöld a zöld, fű csillagában kél a holnap, zöld öregek pillája mögül rebben a kozmosz, könyörtelen atomok szónokolnak. Nem az elmúlás, az anyag csavarszárnya fejed fölött, messziről nézve glória, megsimogatva föld, valójában egy s ugyanaz, ha mondod, ez a te szavad, nehezebb, mint a zöld. |