TRIPTICHON A hatvanéves Csorba Győzőnek l. A KÖLTŐ A szonett ezüst szelencéje illik metszett arcához, szabályhoz szabály. Illik? Sorvégen kinéz, föl-le jár, mint nyári vödör oldalán a friss víz. Kívül marad, ha belekényszerítik, s belül, ha a szem kívül rátalál, mégis egy-tömb, mint élet és halál, s jobbik részével e szavakban sincs itt. Keresi csak ízét-titkát a száj, ha vályuhoz tereli a szabály, és kotyvalék kortyai keserítik. Köszöntse fű, fény, vízszag, muskotály, a kerge élők mind, akik megértik, hogyha amott van, akkor most miért itt. 2. Ő IS MEG Ő IS Kimondatlanul de tudhatóan ő is meg ő is a magáét az éhes testét sajgó testét a testben vergődő madárét Velük velük még ide kötve s mi van rajtuk kívül mi szó? a ragasztó? a légűr? a csomó? a nagy sem-sem dimenzió? Ki járt ott? megtudta-e? s arról kinek? a madaraknak? Európában Szent Ferenc? mentségül a többi bolondnak? Inkább a szem a fül az orr a nyelv a bőr a bőr bukását mundérban szárnnyal ő is ő is négymilliárd egy koccanását. 3. ALATTUK, VELÜK "Csupán a vadszőlő pirosló zászlói lengenek" Csorba Győző Igen, a vadszőlő, a sereg, az elporzó zöld után vonuló magányos hadosztály vörös zászlói, igen, a belőlük szabdalt, Prométheusz irodájában lepecsételt útlevelek !. . . alattuk, velük talán igazolható, hogy miféle ügyben, hogy mindvégig, hogy honnan, hová, velük talán még befelé is a partizán igyekezet a halott, idegen határban . . . alattuk, velük nem reménytelen a tiszta hazatérés, van okunk értelmes ábraként csusszanni ki a viszontagság ollóiból, van jogunk a hintázó zöld győzelmeihez, hiszen ránk tekintve tudják csak, mi volt itt, mi lesz itt.