HOGY BENNE LÁSSAM Hőköl homorú tükröd, zöld ág robinzonkodik arcod előtt, hajladozik, mert te a földet érzed inogni talpad alatt. Szakad a víz kő magasából, függönyében a pisztráng fölfelé, ne tátsd el a szád, foncsorozott pórusaid közén is látszom. Állok az illatos hunyor kelyhében, zölden magam is, kezemben nem kő, lencsés masina, megörökítem mozdulataid. Fényét-árnyékát hazaviszem, kifüggesztem Illatos Hunyorország hegy és vízrajzi térképe alá, hogy benne lássam most már örökre, benne is! a te ablaküveget gyalázó tekinteted fagyában az eltévedt zöldet, a vízesésben fölfelé halat, illatos hunyorba rejtett magamat. |