Vatta-dugdosók

S jönnek a vatta-dugdosók
trombitákkal, lánctalpasokkal,
tele lesz a város, a ház,
a csont, a velő, a here,
a forgókon, akár a szikra,
pattannak át,
jönnek a zaj, a baj után,
ragyognak, mint a szivárvány,
mint egy diktátor nyilatkozatai,
körbejárnak, mint a hülyét,
nem akarnak erőszakot,
bíznak benne, hogy önmagamtól,
hogy elkérem és összegyűröm,
és bedugom, hiszen
rólam van szó, ugye,
értem történik minden, vasárnapi
ebédjüket hagyták ott, mikor
ordítottam, hogy nem bírom, hát
ne gondoljam, hogy nekik ez
népünnepély, ők ugyanazt
szenvedik el, bizony,
szedjem csak össze bűntudatom,
s dugjam be szépen, vissza az anyámba
úgyse megyek, mindenütt ez van, itt most
rendnek kell lenni, mert
szél ellen minek, és
ez még igazi vatta, de amit
holnap hoznak, kóc, s előbb-utóbb
a rongyot is kinevezik, hát,
ne játsszam meg magam, bajba hozom
őket is, akik
a dolgukat teszik,
és nézzek csak a fülükbe, ott
ugyanaz van, bizony,
nem ám, hogy nem bírom,
hogy zárják el, hogy kapcsolják ki,
hogy megbolondulok, satöbbi,
csöndben kell megdögölni,
s hol van az még?
tessék!
először szépen bal fülünkbe,
aztán lassan a jobb fülünkbe,
látja?
mennyivel emberibb,
ha maga csinálja.