És elköveti újra a bűnt Fáj a szemem, ködbe a betűk, vesznek a formák egyformába, koponyám alján érzem a tűt, amely testem útjait járja, döcög a vers is, s mintha az űrt utánozná tétova lába, aki érti ezt, megmenekült, harag nélkül néz a világra, áll magában a rendbe kövült létben, mintha valakit várna, tenyerében az összeszűkült mindenség sajgó szakadása, és elköveti újra a bűnt, hogy a törvényt megmagyarázza. |