És elköveti újra a bűnt

Fáj a szemem, ködbe a betűk,
vesznek a formák egyformába,
koponyám alján érzem a tűt,
amely testem útjait járja,

döcög a vers is, s mintha az űrt
utánozná tétova lába,
aki érti ezt, megmenekült,
harag nélkül néz a világra,

áll magában a rendbe kövült
létben, mintha valakit várna,
tenyerében az összeszűkült
mindenség sajgó szakadása,

és elköveti újra a bűnt,
hogy a törvényt megmagyarázza.